Egy kutató sikerei és a talamusz titkai

Rövid beszélgetés Acsády Lászó ERC nyertessel

2017. május 26. Kittel Ágnes

Magyarország összesen 12 ERC pályázatot nyert a 2016-os évben, ami igazán szép siker, de ebből számunkra a legnagyobb öröm az, hogy ebből hármat a mi kutatóink nyertek, nevezetesen Hangya Balázs, Dénes Ádám és Acsády László. A sorrend idősorrendet mutat, és azt, hogy az ERC mindhárom kategóriájában volt egy-egy KOKI-s díjazott. Balázs a kutatói pályafutásuknak még első szakaszában levő, de addigi eredményeik alapján kiemelkedő eredményeket ígérő fiatal kutatók számára kiírt „Starting”, Ádám a még mindig fiatal, de már tapasztaltabb kutatók ’”Consolidator”, míg Laci a vezető kutatók számára kiírt ún. „Advanced” támogatást nyerte el. /A támogatási összeg 1.5-3 millió EUR között van, és a már saját kutatócsoportot évek óta irányító szenior kutatók kapják a legmagasabb összegű támogatást./

Röviden öszegezve az eddigieket úgy is mondhatjuk, az ERC pályázatokat illetően 2016 az ország, a KOKI és Acsády László számára is kiemelkedően sikeres év volt. De lássuk sorjában!
- Ez az első ERC-hez benyújtott pályázatod volt? Mi volt az az eredményetek, amikor azt gondoltad, hogy most valódi esélyed lehet nyerni?
- Igen ez volt az első pályázatom, és nem sok esélyt adtam magamnak a nyerésre. Nincsen Nature/Science cikkem, és a városi legenda szerint ezek nélkül nehéz ERC Advanced Grantot nyerni. Ez a legenda itt megdőlt. Reálisan számolva a 2. fordulóba akartam kerülni. Ebben az esetben az NKFI hivatal ERC rásegítő támogatásával gondoltam átvészelni az időszakot a következő ERC fordulóig, ahol az első pályázat tapasztalatával már nagyobb eséllyel indulhatok. Meg kell mondanom, hogy ha nem nyertem volna is, a pályázat alapját képező felfedezéseket létrehozó csapatra mindenképp büszke vagyok! Amikor kiderült, hogy a frontális kéreg más alapokon kommunikál a talamusszal, mint az érző kéreg, akkor éreztem, hogy itt valami nagyon fontos titok lappang.
- A homloklebeny és a talamusz kapcsolata alapkutatási szinten bizonyára igen izgalmas, de mivel sikerülhetett az ERC bírálóit meggyőzni arról, hogy ezt a témát épp most kell támogatni?
- Egy kívülálló számára nehezen érthető az a hiány, ami a talamusz és az agykéreg kapcsolatának megértésében tátong. Bár tudjuk, hogy minden agykérgi terület össze van kötve a talamusszal, mégis csak a talamusz szenzoros részeire fókuszál a talamusz kutatások zöme, mert a tankönyvek szerint a talamusz fő funkciója a primér szenzoros ingerek továbbítása. Az agykéreg kutatók sem sokkal jobbak, mert vidáman elvannak a talamusz szenzorossá csupaszított verziójával, hiszen minden magasabb rendű működést meg tudnak magyarázni a kortiko-kortikális kapcsolatokkal. Ezért aztán connektomics-tól fMRI-ig, a kéregkutatók zöme hallgatólagosan eltekint a talamikus bemenetektől. Minek is ezzel bonyolítani az amúgy sem túl egyszerű képet! Hiszed, nem hiszed, még ma sincs publikálva koncepció vezérelte egy-sejtaktivitás mérés szabadon mozgó állatból azokról a talamikus területekről, amik a frontális kéregbe vetítenek. A talamusz tekintetében tehát „pre-place sejt” korban (1976!) élünk. Helyesebben éltünk, mert a napokban jelenik meg egyszerre két Nature és egy Nature Neuroscience cikk ebben a témakörben, melyek egyértelműen mutatják, e területek szerepét frontális funkciókban. Ezek szerint negyven év késéssel tehát a talamusz felzárkózott a hippokampuszhoz. Visszatérve az eredeti kérdéshez, a lényeg, hogy szerintem jól sikerült vázolnom ezt a mindenki által tudott, de fel nem vállalt problémát. Emellett az előeredmények nagyon meggyőzőek voltak. Az sem titok, hogy a készülő pályázatot elolvastattam 3 ERC nyertes kutatóval, akik a pályázat végső megformálásához lényegi változtatásokat javasoltak. A legjobb ötlet is elvérzik, ha nincs jól tálalva.
- Kérlek, a nem szakértők számára is érthető módon foglald össze röviden nyertes pályázatod alapkérdését, és ismertesd azt a megközelítési módot, amivel válaszokat akartok kapni. Előzetes ismereteitek, eredményeitek alapján van olyan hipotézisetek, amit igazolni akartok?
- Ahogy fentebb is említettem, az alapötlet az, hogy a frontális kéreg normális működését pont az a különleges szerveződésű talamikus kapcsolat teszi lehetővé, amit felfedeztünk. Ezt úgy tudjuk tesztelni, hogy szelektíven serkentjük vagy gátoljuk a talamusz különböző agykérgi pályáit, és meg tudjuk vizsgálni ezeknek hatását a rendszer aktivitására illetve a viselkedésre.
- Egy agyterületnek a normálistól eltérő aktivitása különböző patológiás állapotokban mennyire lehet/ mi alapján megbízható jelzés arra, hogy tanulmányozása fontos adatokat szolgáltathat az adott betegség megelőzéséhez, ill. gyógyításához is?
- Meggyőződésem, hogy számos, a frontális kéregben jelentkező patológiás mintázat szintén visszavezethető a különleges fronto-talamikus pálya szerveződésére. Azonban mindig el kell különíteni egy betegség elsődleges kiváltó okát (pl Parkinson-kór esetében a dopaminerg sejtek pusztulása) és az ennek következtében fellépő aberráns ritmusok illetve izomaktivitás kialakulását, ami már a törzsdúcokban, talamuszba, agykéregben történik az egészséges hálózat elferdítésével. Ilyen esetekben, bármilyen frontális kéregre irányuló beavatkozás csak a tünetek enyhítése, a valódi gyógyítás a dopaminerg sejtek pusztulásának megállítása.
- Freund Tamás akadémikus tanítványaként Te is a hippokampusz kutatásában érted el első sikereidet. Önálló csoportoddal új, sokkal kevesebbek által tanulmányozott területen kezdtél el dolgozni. A Te munkád kezdete óta mennyire változott ennek a területnek elismertsége a kutatók közt? Mikorra lehet olyan széleskörű ismeretünk a talamuszról, mint a hippokampuszról - amit azért még sokáig érdemes lesz tanulmányozni/
- Tapintani lehet, hogy paradigmaváltás küszöbén vagyunk. Nemcsak én jöttem rá, hogy óriási űr tátong tudásunkban a talamusz szerepéről magasabb rendű működésekkel kapcsolatban. Robbanásszerű fejlődést jósolok az elkövetező öt évben ezen a területen, amit a fentebb említett három cikk is mutat. Nagy áttörés, hogy tavaly óta van a talamusznak végre saját Gordon Research Konferenciája, ami óriási lökést ad egy területnek. Ettől függetlenül még mindig úgy érzem, hogy van olyan 10-15 éves felfedezésünk, amit bár több mint százan idéznek is, nem jutott el az emberek kísérlettervező agyrekeszeibe, mert még nem érett meg a helyzet rá. Talán a következő öt évben.
- Meg lehet-e/tudod-e mondani, kinek vagy minek köszönheted leginkább, hogy kutató és épp agykutató lettél?
- Mindig is állatokkal foglalkozó kutató akartam lenni. Hogy mégis a Szentágothai-iskolában kötöttem ki, az annak köszönhető, hogy az Etológia Tanszék épp akkor esedékes paradicsomhal kutatása nem nagyon vonzott, míg Gulyás Attila nagyívű előadása és a vele való beszélgetés az ELTE Biológus Klubban másodéves koromban, nagy távlatokat ígért ezen a területen.
- Épp azokban a napokban, mikor az ERC eredményről értesültél, született kisfiad, Dávid. Örülnél, ha ő is kutató lenne?
- Örülnék, ha olyan munkát végezhetne, amiben örömét leli, fantáziát lát, lelkesedik érte és kreatívan alkot benne. És nem utolsó sorban, ha ezt olyan világban teheti, ami nincs megbolondulva egy élhetetlenné váló bolygón. Hiszen mire ő PhD-t szerez a század derekán, jó eséllyel kiderül, merre halad az emberiség. Szeretném, ha lenne még üstökös pávián, Borneón vad orángután, szumátrai orrszarvú és akár vaquita is a Mexikói öbölben. Hogyha kedve van, mikor felnő, megnézhesse őket a szabad természetben.
- Egyetértesz-e azzal a versenyszellemmel, ami manapság szinte tapintható a kutatásban is? Sokan a tudományos eredményeket, nyertes pályázatokat vagy díjakat, ha nem rögtön a Nobel-díjhoz, az olimpiai aranyérmekhez hasonlítják. Valóban ilyesmivel kell nagyobb teljesítmény elérésére ösztönözni egy kutatót?
- A kutatók zömének kell az ösztönzés, mert ha nincs nyomás, elpepecselnek valamivel, ami akár zseniális is lehet, de nagyon kis hatékonysággal. Ez szomorú, de így van. Én is ilyen vagyok. A kutatók egy kis megszállott része azonban akkor is elképesztő hatékony, ha nincs rajta külső nyomás.