A Miskolczy Dezső Emlékdíj Előadás 2020 - és egy kis történelem

2021. január 8.

Mindennek és mindenkinek megvan a maga története, és sokkal több megismerésre érdemes történet van, mint ahányat ismerünk. Itt van példának okáért az 1991 óta Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) esete, mely megalapítása évében, 1945-ben, mikor a Bolyai Egyetem Orvosi Karának Marosvásárhelyre kellett költöznie, még Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) volt, 1948-tól neve Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet (MOGyFI), 2018 szeptemberétől pedig, miután lezárult a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesítésének folyamata, Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem. Csak az időpontok, helyek és nevek felsorolása mennyi mindent elmond egy közép-kelet-európainak! (Aki többet akar megtudni történetéből, annak érdemes elolvasnia Péterffy Árpád és Péterffy Pál munkáját az erdélyi magyar orvosképzésről.)

Ennek a még csak két éve létrehozott egyetemnek az orvosi kara hívta meg Acsády Lászlót, hogy tartsa meg a Miskolczy Dezső Emlékdíj Előadást, pontosabban szóval, mivel a rendezvény nyelve angol volt, a Miskolczy Dezső Memorial Award Lecture-t.
A tavalyi évben a kutatók közül sem sokan utazgattak, még ha díjelőadást kellett is tartaniuk, és ez az esemény is inkább bensőséges lett, mint ünnepélyes, bár határok nélküli, hiszen az internet segítségével három országból is voltak résztvevői. (Mivel pedig feltették a YouTube-ra is, utólag is világszerte megnézheti-hallgathatja bárki.)

A Miskolczy Dezső Memorial Award Lecture története egyszerűbb, és rövidebb is, mint a marosvásárhelyi egyetemé. Az első ilyen előadásra 2012 december 7-én került sor a MOGYE és a MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának (KAB) szervezésében. Az emlékelőadás egyik ötletgazdája az első előadó, Somogyi Péter professzor volt. Somogyi Pétert, az első Agy-díjjal kitüntetetett, az Oxfordi Egyetemen intézetet alapító professzort az idegtudományok művelőinek széles tábora ismeri itthon és külföldön egyaránt, és fiatal tehetségeket támogató tevékenysége is - pl. a Nyilas Misi program, Kuffler Ösztöndíj - határokat ível át. De ki volt Miskolczy Dezső (1894–1978)?

A kérdésre legalább négy város orvosegyetemén illő, hogy választ adjanak, hiszen Miskolczy Dezső nem csak kiválóan felkészült professzor, de iskolateremtő is volt, aki olyannyira fontosnak tartotta az agykutató intézetek szerepét, hogy hármat is alapított: Szegeden, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen. Példát mutathatott számára Schaffer Károly, a hazai neuro-hisztológiai iskola megteremtője, a budapesti Agyszövettani Intézet alapítója, akivel egyetemista korától kiváló tanítómestere haláláig együtt dolgozott, és több jelentős anatómiai munkát közöltek. Miskolczy Dezső eredményeit a neurológia is számon tartja, hiszen vizsgálta az öregkori agyi elváltozásokat és az elmebetegségek szervi alapjait is, és mindmáig alapműnek tekinthetők a schizophrenia kórszövettanáról írt munkái. Azt pedig, milyen kiváló és alapos kutató volt, valószínű a Nobel-díjas Santiago Ramon y Cajal róla alkotott véleménye mutatja leginkább.
Az "Adatok az idegregeneráció kórszövettanához" című, 1923-ban megjelent munkájával Miskolczy elnyert egy Rockefeller-ösztöndíjat, amivel Cajal laboratóriumában dolgozhatott egy évet. Ott elért eredményei is hozzájárultak a neuron-tan bizonyításához, mivel igazolták, hogy a neuron sejttesttel és nyúlványokkal rendelkező önálló egység. Cajal olyannyira elismerte Miskolczy munkáját és szaktudását, hogy őt kérte meg, fordítsa le egy német kézikönyv számára eredetileg spanyol nyelvű munkáját! Ritka kivétel az is, hogy egészen 1934-ig, Cajal élete végéig barátságban maradtak és leveleztek egymással.

Péntek János professzor vezette kolozsvári Akadémiai Bizottságot és a vásárhelyi egyetem vezetését egyaránt könnyen meg lehetett győzni, hogy az intézet egyik első, és nemzetközi elismertségű professzoráról nevezzenek el egy díjat, az pedig, hogy ez a professzor emberségből, bátorságból is példát mutatott a legnehezebb időkben is, csak emeli a kitüntetés értékét.
Dr. Szilágyi Tibor, a MOGYE egyetemi tanára a kezdetektől részt vesz a szervezőmunkában, Acsády László díjelőadásán is ő volt az esemény házigazdája. Miután a MOGYE román rektora, Leonard Azamfirei köszöntötte a résztvevőket, röviden ismertette Miskolczy Dezső életét és legjelentősebb eredményeit, majd bemutatta az eddigi kitüntetetteket. (Somogyi Péter (Oxfordi Egyetem), Vizi E. Szilveszter (MTA, KOKI), Csiba László (Debreceni Egyetem), Freund Tamás (MTA, KOKI), Moódy István (UCLA, Los Angeles), Thomas Klausberger ( Medical Univ, Vienna).)
Somogyi Péter, Vizi E. Szilveszter és Thomas Klausberger, élve az internet adta lehetőséggel, szintén meghallgatták az előadást, köszöntötték a résztvevőket ill.kérdéseket tettek fel az előadás után.

Somogyi Péter, mint az első kitüntetett, rövid beszédében az elmúlt év történéseit és tudományos sikereit felidézve bizonyította, mekkora ereje van, amikor a kutatók a közös célért eredményeiket megosztva dolgoznak, és nem a verseny a legfontosabb számukra. Ez az egyetlen célravezető út, így kell történjen a magyar és román kutatók esetében is, hangsúlyozta.
Acsády Lászlót úgy mutatta be, mint akit tudomány szerinti unokájának tekint, akinek eredményeit igen jelentősnek tartja, és akinek előadását Miskolczy professzor is nagy várakozással hallgatná.
Mondani sem kell, hogy a stressz okozta alvászavarok kialakulásáért felelős előagyi áramkörökről szóló előadás - Dissecting a forebrain circuit responsible for stress related sleep disturbances - meg is felelt ennek a várakozásnak, és az érdeklődést az is mutatta, hogy több kérdés is érkezett a hallgatóság részéről.

Az előadás és a teljes esemény meghallgatható-nézhető az interneten.
Még egy kis olvasnivaló: Pásztor Emil (2002) Miskolczy Dezső, a modern magyar neurológia alapjainak megteremtője