Díjátadó után

2017. november 29. Kittel Ágnes

Az intézet honlapján ugyan már július 11-én megjelent a hír, hogy intézetünk két TDK hallgatója, Miskolczi Christina (témavezetője Mikics Éva) és Pósfai Balázs (témavezetője: Nyíri Gábor) is elnyerte hallgatói életpályája elismeréseként az Országos Tudományos Diákköri Tanács Pro Scientia Aranyérem kitüntetését, a díjátadóra a szokásoknak megfelelően a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében, november 21-én került sor az Akadémia Székházában.

A kitüntetés átvételét még emlékezetesebbé tette, hogy a szintén kétévenként kiosztott Honoris Causa Pro Scientia Aranyérem díjátadóján a három kitüntetett egyike Lovász László, az MTA elnöke volt. /A másik két díjban Csépe Valéria, a köznevelés tartalmi megújításáért felelős miniszteri biztos és Cziráki Szabina Katalin, az OTDT titkára részesült./ Az akadémia elnöke beszédében egyrészt hangsúlyozta a TDK kiemelkedő szerepét a jövő kutatóinak utánpótlásában - a PhD hallgatók 80-90 százaléka egykori diákkörösök közül kerül ki - másrészt arra biztatta a jelenlevő fiatal kutatókat, ők is segítsenek megismertetni a kutatói pálya lehetőségeit a fiatalabbakkal, középiskolásokkal.
Vajon a mi két kitüntetett hallgatónknak milyen gondolatai vannak a kutatói pályával kapcsolatban? Először azonban magáról a díjátadóról érdeklődtem.

- Milyen volt az MTA-n a díjátadó és kik voltak veletek?

Christi:
- A díjátadóról a két diplomaosztóm jutott eszembe: több ünnepélyes beszéd után név szerint szólítottak ki minket az oklevél és érem átvételére. Szerencsére lépcső nem volt! A diplomaosztóknál komoly koncentrációt igényelt, hogy nehogy mindenki előtt elhasaljon az ember...
A témavezetőmmel mentem, vendéget nem vittem magammal. Édesanyám jelenleg külföldön tartózkodik, édesapám pedig nemrég törte el a bokáját. De találkoztam egy volt tanárommal az ünnepségen (Mestertanár Aranyérmet kapott), és az ő gratulációja sokat jelentett számomra.

Balázs:
- Az MTA épülete különleges helyet tölt be a tudomány világában, így természetesen mindig óriási élmény ott járni – hát még ha az ember díjat is kap. A díjátadón meglepően sokan voltak, amihez én is hozzájárultam azzal, hogy a hivatalosan megengedett két főnél több vendéget „csempésztem be”, így a feleségem és a szüleim is jelen lehettek ennél a számomra igen fontos mérföldkőnél.

- Egy kitüntetés kapcsán több minden eszébe jut az embernek. Vajon hányan és kik pályázhatnak rá, és szinte minden díj esetében, hogy a pillanatnyi siker érzésén túl, mennyire van ösztönző szerepe? Esetleg gondoltatok arra is, milyen kitüntetést szeretnétek pályátok során még elnyerni?

Christi:
- A Pro Scientia aranyérmet kétévente ítélik oda 45 hallgatónak, ez tudományterületenként általában 2-5 díjazottat jelent. Az pályázhat rá, aki az aktuális vagy az azt megelőző OTDK-n első helyezést ért el, a díj odaítélésénél pedig az addigi hallgatói összteljesítményt veszik figyelembe. Nem számítottam arra, hogy odaítélik nekem, inkább pesszimistaként állok a dolgokhoz, hogy kellemesen csalódjak.
A kitüntetéssel kapcsolatban az gondolom, komoly szerepe lehet a motiváció fenntartásában, annak a megerősítésében, hogy jó úton járunk. Erre nagy szükség van, hiszen egyre több fiatal kutatót fenyeget a csalódottságból, kiégésből származó pályaváltás, a stresszel kapcsolatos betegségek, mentális zavarok kialakulása.
Jelenleg pedig nem egy újabb díj elérését tűztem ki magamnak, inkább a hibáimat javítva szeretnék további fejlődést elérni!

Balázs:
- Azt semmiképpen sem mondanám, hogy számítottam a kitüntetésre, inkább csak nagyon mélyen belül reménykedtem benne - Christivel ellentétben én talán túlzottan optimista vagyok. Egyetemi pályafutásunk alatt ez talán a legnagyobb tudományos elismerés, amit elérhetünk, viszont kétévente tudomány-területenként legfeljebb 5 hallgató részesülhet benne. Ahogy az átadón is elhangzott, magasan az Orvos- és Egészségtudományi Szekcióban szerepelnek a legtöbben az OTDK-n, így itt van a legnagyobb konkurencia. Megtisztelő, hogy bekerülhettem a legjobbak közé. Személy szerint nekem nagyon fontosak ezek a díjak, hiszen ezáltal kaphatunk visszajelzést arról, hogy jól tesszük a dolgunk, és mások is fontosnak és elismerésre méltónak találják a munkánkat. Időről-időre jól esik az ember lelkének a megerősítés!

- Kit tartotok kutatónak és Ti miért ill. hogyan kerültetek épp a KOKI-ba, kinek volt benne szerepe?

Christi:
- Már nagyon régóta érdekel a különböző érzelmek szabályozásának neurobiológiai háttere, az ehhez köthető mentális zavarok kialakulása. Másodéves BSc-s voltam, amikor kaptunk egy e-mailt TDK-lehetőségről a Magatartásélettan és Stressz kutatócsoportban. A téma kötődött ahhoz, ami igazán érdekelt, úgyhogy lecsaptam rá. Bár már legalább öt éve vagyok részese egy kutatómunkát végző csapatnak, még nem tartom magamat kutatónak. Ahhoz többet kell nyújtanom, jobban átlátnom az egyes projektekhez kötődő folyamatokat és döntéshozatalokat.
Abban, hogy valaki a kutatói pályát választja, nagy szerepe lehet a családi háttérnek, a környezetnek, de elsősorban saját elhatározáson, érdeklődésen múlik. Azt vettem észre, hogy a rokonaimnál és másoknál is, a "kutató" egy elvont fogalom, amivel legfeljebb néha a hírekben találkoznak. Nagyon sokáig én is így voltam vele. Ezért szoktam megragadni minden lehetőséget, hogy középiskolások és fiatal egyetemisták körében népszerűsítsem ezt a pályát, megmutassam nekik, hogy ilyen lehetőség is van.

Balázs:
- Kutatónak lenni fantasztikus dolog, az ember olyan dolgokat láthat, olyan összefüggéseket figyelhet meg, amit a világon előtte még senki. Hasonló vágy hajthatta a nagy földrajzi felfedezőket is, mint ami bennem dolgozik. Viszont én úgy érzem, a világ nagy titkainak felfedezését a tulajdon szervezetünk működésének megértésével érdemes kezdeni.
Abban, hogy a KOKI-ba kerültem, több embernek is nagy szerepe volt, kiemelten a családomnak és a középiskolás biológia tanáromnak. Még gimnazistaként érkeztem, majd 7 éven át tanulhattam nap mint nap Nyiri Gábortól és csoportja tagjaitól. Rendkívül hálás vagyok mindannyiuknak, amiért elindítottak ezen az úton és megannyi ismerettel láttak el. Szeptember óta pedig új csoportban, új impulzusok közepette telnek napjaim, és Ádám valamint Csabi témavezetésével úgy érzem, rendkívül jó helyre kerültem.